Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szigorított feltételek

Szigorított feltételek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A sportfejlesztési koncepcióról, a tervekről és a szigorításokról tartott szakmai fórumot Hiesz György polgármester a városban működő sportegyesületek számára.

A képviselő-testület januárban fogadta el a tervezetet, mely egyebek mellett tartalmazza Gyöngyös város sporttörténetét egészen az 1800-as évektől, felmérték az itt működő sportegyesületeket, és létesítményeket is. Fejlesztendő célként két nagy területet jelöltek meg, a gyermeksportot, illetve a tömegsportot. Emellett szigorítottak a támogatási feltételeken is.

Legutoljára 2003-ban, majd ezt módosítva 2005-ben adtak ki sportkoncepciót a város részéről – ezt Hiesz György polgármester mondta. Hozzátette: nagy munkával, alapos elemzéssel és csúszással, de elkészült a legfrissebb változat.

– Gyakorlatilag meg van írva Gyöngyös város sporttörténete egészen az 1800-as évektől eléggé részletesen. Aztán teljes felmérést hajtottunk végre a Gyöngyösön működő és hozzánk bejelentkező sportegyesületekről, sportolók számáról, hol edzenek, milyen körülmények a között, az utánpótláskorúak száma, kor szerinti, nem szerinti megoszlása, eredményeik. Ugyanezt megtettük a Gyöngyös városban található összes sportlétesítményről – sorolta a polgármester.

Erre az alapra épült rá a koncepció, melyben 2 nagy területet jelöltek meg fejlesztendő célként. Az egyik az utánpótlássport, illetve a tömegsport. A versenysport pedig úgy szerepel az anyagban, hogy csak bizonyos feltételek mellett támogatható, amely szigorításnak számít – emelte ki a városvezető. De nem csak ezen a területen szigorítottak.

– A támogatásnál előírtuk azt, hogy ne csak az önkormányzat legyen az egyetlen finanszírozó, tehát aki tőlünk komoly pénzre akar számítani, akkor annak komoly költségvetéssel kell rendelkeznie, és maximum a támogatás, az önkormányzati támogatás a sportegyesület költségvetésének 30-40%-a lehet. Tehát mellé még gyűjteni kell, tehát nem lehet azt, hogy van, egy mondjuk NB1-es kézilabda klub és csak arra számít, hogy a város támogassa – közölte a polgármester.

Sok beruházásra, fejlesztésre is szükség lenne, ez azonban komoly külső források nélkül nehezen megvalósítható. Az önkormányzat dolgozik ezen problémák megoldásán is. Első ütemben 5 millió forintot kapott a sportszakma.


Tovább az archívumra