Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Közlekedésbiztonsági nap

Közlekedésbiztonsági nap

Közel 20 éve szerveznek Közlekedésbiztonsági Napot a Platán Úti Tagóvoda pedagógusai, azzal a céllal, hogy a biztonságos közlekedésre neveljék a kicsiket. A város összes nagycsoportosainak 5 állomáson kellett különböző feladatokat végrehajtaniuk, majd kipróbálhatták a kiállított járműveket is.

Közúti jelzőtáblákat kellett felismerni a nagycsoportos gyerekeknek. Ez volt az egyik eleme a Közlekedésbiztonsági napnak, melyet hagyományosan minden évben megrendez a Platán úti Tagóvoda, bevonva a város összes óvodáját.
Niki és Zsófi már nagyon jól ismeri ezeket a táblákat, csoportjukkal meg is szerezték a jutalommatricát.

A kicsiknek különböző ügyességi feladatokat kellett végrehajtaniuk, cserébe pedig kipróbálhatták a kiállított járműveket. Mint mindig, most is a rendőrautó, a darus kocsi, vagy épp a tűzoltóautó nyerte el leginkább a tetszésüket.

Hirdetés
cinema-bridge

A Közlekedésbiztonsági nap, évek óta hagyomány már.

– Lassan 20 éve rendezünk közlekedési napot a város összes nagycsoportosai számára, most ebben az évben 5 állomáson kellett nekik különböző feladatokat végrehajtani azokkal a járművekkel kapcsolatos feladatokat, amelyeket idehívtunk – ismertette Fiser Antalné, tagóvodavezető.

Az óvodapedagógusok nagyon fontosnak tartják a biztonságos közlekedésre nevelést, a gyerekek pedig már most tudják, hogy mire figyeljenek oda, ha úttesten haladnak át.

Az eseményt 5 éve a régi KRESZ-parkban rendezik meg, mert a házigazda óvoda udvarán már nem fértek el a gyerekek.


Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:15
Nap kérdése
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:01
Reklám
19:04
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nemzetiségi magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság