Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vívótermet avattak Nagyrédén

Vívótermet avattak Nagyrédén

Új vívótermet avattak Nagyrédén. A településen nagy hagyományai vannak a vívásnak, és az általános iskolások 3. osztályos koruktól, tantervbe iktatva tanulják. A Nagyrédei Szent Imre Áltanos Iskola udvarán üresen álló épületben 3+1 pástos vívótermet alakítottak ki, amely versenyek lebonyolítására is alkalmas. Az új sportlétesítmény, az 1940-es évek híres vívójának, Petschauer Attilának a nevét viseli.

Az évek óta üresen álló, egykori politechnika termeknek helyet adó épületben három+ 1 pástos vívótermet alakítottak ki Nagyrédén, ahol a vívásnak komoly hagyománya van, és nem kizárólag a Szőlőskert SC szakosztályának sportolói használják az új létesítményt, hiszen a Nagyrédei Szent Imre Általános Iskolában 3. osztálytól tanrendbe iktatva tanulják a vívást a gyerekek- hangzott el az ünnepélyes átadón. Itt a jövőben közel 30 vívó készül majd a versenyekre, akik az országos ranglistán eddig is a legjobbak között voltak. Az önkormányzat a Magyar Vívó Szövetség pályázatán nyert 5 millió forintot, amihez még 1,5 millió forint önerőt tettek, hogy a beruházás megvalósulhasson.

Hirdetés

A létesítmény minden sportági feltételnek megfelel, így versenyek rendezésére is alkalmas.

Ezenkívül mind a 4 pást elektromos találatjelző géppel van ellátva- tette hozzá az edző. A sport kitartást ad a tanulásban, a munkában és egész életünkre kihat- mondta az ünnepségen Szabó Zsolt felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, hangsúlyozva a létesítmény fontosságát.

Az épület felújítása kiterjedt a vívóteremhez kapcsolódó egyéb helyiségekre is, amelyek révén tovább bővültek a sport- és közösségi célú lehetőségek. A korábban fitneszteremként működő részben például egy többfunkciós termet is kialakítottak, amelyben az önkormányzat támogatásával ősztől ingyenes balett- illetve néptáncoktatás indítását is tervezik iskolásoknak.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Nápolyi - ismétlés
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész - ismétlés
19:01
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság