Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Rendhagyó irodalomóra

Rendhagyó irodalomóra

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Rendhagyó irodalomórát rendeztek a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvény meghívottja Darvasi László, József Attila és Márai-díjas író és költő volt. Három gyerekkönyvet mutatott be a legfiatalabb generáció tagjainak.

Darvasi László nem csupán gyerekeknek ír. Munkái között színházi darabokat, életrajzi ihletésű műveket, egy a futball témájával foglalkozó könyvet, sőt háborús novellát is találunk. Mégis, a gyermekeknek szóló legjobb ifjúsági regény címet már 2 alkotásával is elnyerte. Jelenleg újabb gyerekkönyvén kívül egy nagyobb lélegzetű regényen is dolgozik, amely a 20. század történéseit dolgozza fel. A meghívás nem véletlenül esett erre a napra, hiszen a magyar széppróza napját ünnepeltük február 18-án.

Az író szerint a mesék hagyományosan felnőtteknek születtek. Igaz volt ez az Egri csillagokra, vagy éppen a Pál utcai fiúkra is. A klasszikus értelemben vett gyerekirodalom viszonylag új műfajnak számít nálunk. Manapság sokan foglalkoznak ifjúsági irodalommal, amit egyébként a látszatnál sokkal nehezebbnek tart. Szerinte ugyanis egy író, a tehetségét legjobban a gyermekek őszinteségével tudja próbára tenni.

Darvasi László a rendhagyó irodalomórán játékos formában, példák segítségével mutatta be a könyveit. Fontosnak tartja azt, hogy egy író tudja, hogyan kell szólni az olvasóihoz. Szerinte ez a gyerekek esetében fokozottan igaz.


Tovább az archívumra