Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Értékeltek

Értékeltek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ismertette a következő 4 évre vonatkozó elképzeléseit tegnap este Fórum című műsorunkban Horváth László, a Heves megyei 2-es számú választókörzet országgyűlési képviselője. Az április 8-ai választás eredményeire a műsor második részében a város vezetői is reagáltak.

Részben meglepetés, részben nem az, a választás eredménye Hiesz György szerint. Ilyen magas részvételi arányra talán senki nem számított. Gyöngyös polgármestere szerint a 2018-as választások tanulsága az, hogy a jövőben összefogásra lesz szükség. A következő 4 évben azonban a térség fejlesztését kell megcélozni.

– Függetlenül attól, hogy ki győz, egy feladat van, hogy a várost képviselje tisztességesen a parlamentben. Minden olyan dolgot, ami a kampány során, kampány előtt ígéretként elhangzott, nyugati elkerülő út, mátrai fejlesztés, egy csomó olyan fejlesztés, beruházások, pályázatok, ebben elvárás képviselő úr felé, hogy nagyobb lobbi erővel még többet Gyöngyösért, a választókörzetért. A pártoknak meg az a dolga, hogy készüljenek fel 2022-re – vélekedett Hiesz György polgármester.

A választás eredménye miatt a Jobbik volt a leginkább csalódott. Kévés Tamás hangsúlyozta, a Jobbik a jövőben is ezen az úton fog tovább haladni és készülnek 2022-re. Az alpolgármester szerint azonban a következő 4 évben nem lesz sok mozgástere az ellenzéknek.

– A képviselőink csak statisztának mennek fel a parlamentbe, hiszen nem lesz mozgásterük. Láttuk, mit hoz a 2/3 és láttuk azt, amikor nem volt 2/3-a a Fidesznek. Hogy mennyivel kevesebb mozgástere volt. Mi azt szerettük volna, még ha nyer is a kormánypárt, ne legyen 50 százaléka. Ez egy újabb olyan lehetőséget adott nekik, amibe az emberek nagy része nem fog tudni beleszólni – szögezte le.

Dr. Tatár László szerint a 2018-as választás demokratikus volt, magas volt a részvételi arány, így az eredmények is a többség akaratát tükrözik. Az alpolgármester szerint a Fidesz ilyen nagyarányú győzelme annak köszönhető, amit a múltban letettek az asztalra.

– Mi nagyon szeretnénk, hogy azok a megkezdett projektek, pályázatok, amiket elindítottunk, ezek most már sikeresen befejeződjenek, és én úgy gondolom, hogy a városnak mindenképp használ az, hogy kormánypárti politikus viszi tovább ezeket a projekteket. Természetesen mi is nem azt mondjuk, hogy itt meg kell állni, nyertünk és most 4 év pihenő következik. Az értékek megnyilvánulásában, a fejlesztésekben most az elkövetkezendő 4 évben bizonyítani kell – fogalmazott.

A Fórum első részében Horváth László, a térség újból megválasztott országgyűlési képviselője összegezte a következő időszak fontosabb terveit. Beszélt az utak állapotának javításáról, a Szent Bertalan templom toronysisak rekonstrukciójáról és a kórház fejlesztéséről is.


Tovább az archívumra