Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nemzetközi tudományos napok

Nemzetközi tudományos napok

16. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Tudományos Napokat az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán. A két napos programra, több mint 15 országból érkeztek kutatók. Az összesen 11 szekcióból álló konferencián különböző résztémákat dolgoznak fel, a területfejlesztéstől, egészen az agrár-innovációkig.
A fenntarthatóság a fő témája az idei 2 napos Nemzetközi Tudományos Napoknak, és több mint 250-en jelentkeztek a 11 szekcióból álló konferenciára.

– Azzal a céllal indult egyrészt, hogy fórumot teremtsen azok számára, akik az agrár, illetve a gazdaságtani ágazatban dolgoznak. Most ez már kibővült azóta oktatással és egyéb más tudományterületekkel is, tehát most már egy ilyen multidiszciplináris konferencia. Egyrészt lehetőséget teremt szakemberek számára találkozni, másrészt generációknak találkozási lehetőséget nyújt. Harmadrészt pedig itt bemutathatják a kutatásainknak az eredményeit mind a fiatal kutatók, mind pedig az érettebb kollégák – fejtette ki dr. Bujdosó Zoltán dr. Bujdosó Zoltán, főigazgató.

Három plenáris előadást hallhattak az érdeklődők a délelőtt folyamán – környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóság témakörökben. Utóbbit dr. Dinya László egyetemi tanár tartotta. Az előadása jelszava: „Minden összefügg mindennel.”

– Az elmúlt Európai csatlakozásunkat követő időszakban 2×7 év alatt, mind a 2 hét évet arra szánta az Európai Unió is, hogy gazdaságilag összehozza, összezárja az országokat. Nagyon eltérő helyzetből indultunk. Most rájöttek arra, hogy ahhoz, hogy összezáruljon az Európai Unió, a gazdasági konvergencia, vagy felzárkózás az kevés. Kell hozzá társadalom is, ezért azt tűzték ki most – persze erről még vita van – hogy a következő 7 éves időszakban, 2020 után legyen egy ilyen társadalmi konvergencia, és a pénzeket, a támogatásokat arra fókuszáljuk és ennek minden alapja megvan – fejtette ki.

A plenáris előadásokat követően, a konferencia nemzetközi jellegét érősítve, a campus külföldi hallgatói adtak elő egy-egy dalt.

A konferencia résztvevői holnap szakmai kirándulást tesznek a Mátrai Erőműben.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Városháza – összefoglaló a jászárokszállási képviselőtestület üléséről
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
16:04
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:30
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor - ismétlés
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:40
Sport7 1. rész – sport magazin - ismétlés
19:06
Reklám
19:09
Sport7 2. rész – sport magazin - ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész - ismétlés
20:01
Reklám
20:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
20:30
Képújság