Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hiánypótló

Hiánypótló

Baba-mama barát szobát alakítottak ki a Mátra Művelődési Központban. Szén Gabriella a hiánypótló kezdeményezés megálmodója elmondta: az anyukáknak nagy segítséget nyújthat ez a sarok, hiszen nem csak játszani térhetnek be ide gyermekeikkel, hanem pelenkázó és etetőszék is rendelkezésre áll. Az önkormányzati képviselő tervei szerint nem ez lesz az egyetlen ilyen szoba a városban.

Pelenkázó, etetőszék, játék és rajzolási lehetőség várja azokat az anyákat és gyermekeiket, akik a városban sétálva szeretnének megpihenni rövid időre. A minap Szén Gabriella, és a Kolor baba-mama klub több mint 15 anyukája alakította ki ezt hiánypótlónak számító a helyiséget a Művelődési Házban.

– Az ötlet akkor jött, amikor kismama lettem a kislányommal, ugyanis bárhova feljöttünk a városba, sehol nem tudtam tisztába tenni, sehol nem tudtam megetetni és nagyon kellemetlen volt mindezt mondjuk a parkban elintézni. Néha muszáj minden anyukának ügyet intézni vagy programokra feljönni, főleg ha már van nagyobb testvér is a családban. Ezért jött ez az ötlet és ennek a megvalósítása az önkormányzat költségvetéséből történt, részben a rám eső költségvetési keret terhére 150 ezer forint, ez a képviselői keretem, továbbá vállalkozói támogatásokból – részletezte.

A köz-, a magánszféra és a lakosság összefogásából elkészült baba-mama barát sarok mindenki rendelkezésére áll, sőt a tervek szerint nem csak a Művelődési Központban lesz lehetőség például pelenkázni.

– Több helyen tervezem, nagyon remélem, hogy még az idén legalább egyet meg tudok csinálni, hogy ha nem akkor pedig jövőre folytatódik, de a helyszínt még nem áruljuk el – jegyezte meg a képviselő.

Szén Gabriella hozzátette: reményei szerint lesz a kezdeményezésre igény, ami hiányt pótló a városban.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Városháza – összefoglaló a jászárokszállási képviselőtestület üléséről
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
16:04
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:30
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor - ismétlés
18:20
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:40
Sport7 1. rész – sport magazin - ismétlés
19:06
Reklám
19:09
Sport7 2. rész – sport magazin - ismétlés
19:35
Nápolyi 1. rész - ismétlés
20:01
Reklám
20:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
20:30
Képújság