Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Almásy Pálra emlékeztek

Almásy Pálra emlékeztek

Műsorral és koszorúzással emlékeztek meg ma Almásy Pálról, a Gyöngyös Fő terén 2016-ban átadott emléktáblájánál. Hajagos József, az esemény szónoka hangsúlyozta, az ilyen jellegű ünnepségek segítenek megerősíteni magyarságunkhoz való kötődésünket.

Madách Imre Nem féltelek hazám című verse is elhangzott idén az Almásy Pál emléktábla előtt megrendezett megemlékezésen. Az ünnepségen résztvevők Hajagos József beszédéből ismerhették meg Gyöngyös egykori országgyűlési képviselőjének életét és tetteit.

– 184.8 június 13-án ellenfél nélkül közfelkiáltással megválasztották a város országgyűlési képviselőjének. Már ez is egy nagyon nagy megtiszteltetés. De több is történt. 1848 júliusában amikor összeült Pesten az első népképviseleti országgyűlés, a képviselőház egyik alelnökévé is megválasztották – mondta Hajagos József történelemtanár.

Hirdetés

1848 végén ellenséges csapatok törtek be az országba. Az abban az időben kormánybiztosként tevékenykedő Almásy Pál feladatául kapta a helyi mozgósítás irányítását Heves megyében.

– Alig 2 hét erőteljes szervezőmunkával az irányításával több mint 1200 lovas nemzetőrt mozgósítottak, több 100 gyalogos nemzetőrt, akik majd a miskolci katonai táborba vonultak. Valami Almásy Pál személyi jelleméből is megmutatkozik. Ő nem elégedett meg a szervezéssel, a veszély színhelyére ő maga is elment – tette hozzá a gimnázium tanára.

A megemlékezés végén koszorút helyezett el Almásy Pál emléktáblájánál Gyöngyös Város Önkormányzata, a Mátra Erdészeti Szakgimnázium, a Gyöngyösi Kolping Család Egyesület, a Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület és az Aba Sámuel Hagyományőrző Dalkör.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:14
Nap kérdése
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
G25 – gazdasági magazin
19:01
Reklám
19:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A szomszéd vár – turisztikai magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság