Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bontják a toronysisakot

Bontják a toronysisakot

Megkezdődött a Szent Bertalan Templom toronysisak rekonstrukciója. Az első igazán látványos munkafolyamatra a kereszt leemelésére és az északi torony bontására ma került sor. Az eredeti sisak 1917-ben, a nagy gyöngyösi tűzvész során semmisült meg. A munkálatok végére a templom visszanyeri eredeti kinézetét.

Sok járókelő állt meg ma a Fő téren fotózni, vagy nézelődni. Megkezdték a Szent Bertalan templom toronysisak rekonstrukciójának első igazán látványos munkafolyamatát, leemelték az északi torony tetejéről a keresztet, ezzel kezdetét vették a bontási folyamatok.

– Én azt kértem, és igazából azért is mentem oda, hogy úgy vegyék le, hogy ne sérüljön meg, mert nem szerettem volna újra aranyoztatni. Ez nagyon költséges. És hála Istennek láttam, hogy jó állapotban van az aranyozása és nem is sérült meg. Legalábbis az északi torony keresztje, meg a gömbje sem – mondta el Juhász Ferenc plébános-kanonok.

Az eredeti tervekkel ellentétben a sisakot nem tudták egyben leemelni az északi toronyról. A rézlemez fedés eltávolítása után kézzel kezdték el bontani az ácsok a tetőszerkezetet.

– Ez után mérések történnek. A tervek befejezéséhez muszáj, hogy ezek a mérések megelőzzék. Utána pedig indul az építés, aminek már a nyomai bent látszanak, tehát az ácsok elkészítették azt a területet, ahol majd itt a téren felépül az ácsszerkezet, tehát az itt fog felépülni és vagy ez a daru, vagy egy ehhez hasonló fogja majd a helyére emelni – ismertette Eperjesi László projektmenedzser, a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. ügyvezetője.

A történelmi jelentőségű beruházás keretein belül az északi toronyban a sisak felújítása mellett készül egy tűzvédő födém is. A déli toronyban várhatóan július közepén kezdődnek meg a munkálatok. Itt az új tetőszerkezet kialakítása mellett felújítják a harangot és kialakítanak egy kilátót, valamint egy liftet is.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:14
jévi hangverseny (részlet)
09:16
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:01
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
Moziklip – mozi magazin
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:13
jévi hangverseny (részlet)
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
A hegy leve - dokumentumfilm
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság
20:30
Képújság