Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jól teljesítettek

Jól teljesítettek

Gyöngyös csapata dobogós lett, II. helyezést ért el Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválján, a Nemzeti Regattán, melyre 50 település nevezett. Városunk 7 fős legénysége hegyvidéki csapatként, már 2. alkalommal mérette meg magát a balatoni versenyen. Továbbá a részt vevő települések számára kiírt főzőversenyen is jól szerepeltek, a tájjellegű, diszkoszban sült tüzes húst és a bográcsos Palóclevest is különdíjjal jutalmazta a zsűri.

Esős időben szálltak vízre szombaton a gyöngyösi csapat tagjai, hogy az elődöntőben megkezdjék a versengést a Balatonon, a III. Nemzeti Regattán. A 7 fős legénység, Hiesz György, Dunai György Sándorné, Juhász Katalin, Juhász Péter, Rostás Ákos, Benkő Béla és Fülöp Erik követve a kapitány utasításait, II. helyen tértek vissza a futamból, így vasárnap reggel ismét vízre szálltak, tovább mérkőzve a kupáért. Ezt a negyeddöntőt megnyerte a csapat, elsőként kötöttek ki, tovább jutva ezzel a döntőbe. Majd szél hiányában, az addigi eredmények döntötték el a versenyt, ami alapján Gyöngyös csapata a dobogó II. fokára állhatott, ezüstérmesként.

Gyöngyös fantasztikusan teljesített gasztronómiában is és vitorlázásban is.

Hirdetés
cinema-bridge

Az ezüstérem mellé járt még továbbá egy 200 ezer Ft értékű hajóbérlési lehetőség, és még 300 ezer Ft, ami településmarketingre fordítható.

Hiesz György a város polgármestere, nagyon büszke volt a csapatra.

S ahogy azt a polgármester is említette, nem csak a vízen, hanem az Ízek Utcájában is folyt a versengés. A résztvevő 50 településnek tájjellegű ételüket kellett elkészíteniük. A gyöngyösi standon, Nagy Zoltán királyi főszakács tüzes húst készített diszkoszban, és Palóclevest főzött bográcsban. A zsűrinek ízlett mindkét fogás, mert legjellegzetesebb ételként mind a kettő különdíjat kapott.

A tokos hús igazi különlegesség volt az Ízek Utcájában, ezt az elkészítési módot a mátrai favágóktól tanulta – mondta Nagy Zoltán.

Az idén a sárkányhajók versenyére is benevezett Gyöngyös, ahol a Károly Róbert Campus 10 fős csapata 3 futamban is helyt állt.

A gyöngyösi csapat a sikereken felbuzdulva, jövőre ismét vitorlát bont és fakanalat ragad a Balatonnál, a következő Nemzeti Regattán.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:14
Nap kérdése
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:01
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Moziklip – mozi magazin
19:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság