Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Elfogták

Elfogták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Elfogták azt a helyi férfit a gyöngyösi rendőrök, aki május 12 és július 8 között 5 parkoló járművet lopott el Gyöngyösről. Emellett több autót feltört, és 4 ingatlanba is betört. Tettét nem egyedül követte el, társait már korábban elfogták. A férfi beismerte tettét, a nyomozó hatóság előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.

Öt parkoló járművet, a bennük lévő tárgyakat, akkumulátorokat, iratokat tulajdonított el, továbbá 4 ingatlanba is betört az a helyi férfi, akit a minap elfogtak a gyöngyösi rendőrök.

A nyomozók azonosították R. Alexet, majd elfogató parancsot adtak ki ellene. Őrizetbe vétele mellett több rendbeli jármű önkényes elvétele és lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.

– A kedden elfogott férfi társai még június elején elfogásra kerültek, viszont ez a személy az óta szökésben volt, úgyhogy őt most július 10-én fogták el a kollégáim. Bűnügyi őrizetbe vettük és kezdeményeztük letartóztatásba helyezését, ennek a tárgyalása az jelenleg folyik – közölte Szilágyi Norbert, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság
bűnügyi osztályvezetője.

A rendőrök az eljárás során mindegyik járművet megtalálták. A férfi beismerő vallomást tett.


Tovább az archívumra