Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Művészeti tábor

Művészeti tábor

Művészeti tábor alakult Gyöngyössolymoson Madaras László festőművész szervezésében. Céljuk, hogy a festészeten túl más művészeti ágakat is összehozzanak egymással. A 6. alkalommal megrendezett tábornak a szervezéséhez idén a gyöngyösi önkormányzat is komoly segítséget nyújtott.

Régi baráti társaságként indult a közös munka, mára azonban művészteleppé nőtte ki magát az a kezdeményezés, amelyre minden évben Madaras László festőművész szervezésében kerül sor Gyöngyössolymoson. A több generációs társaságban az alkotóknak a stílusa is különbözik, az elkészült képekből pedig kiállítást is rendeznek majd.

– 2009-re nyúlnak vissza a gyökerei enne a művésztelepnek, előbb Gyöngyössolymos, most pedig Gyöngyös városa támogatta ezt az eseményt. Az ország minden részéről érkeztek ide a művész barátaim – mondta el Madaras László.

Hiesz György polgármester is fontosnak tartja az ilyen és ehhez hasonló eseményeket, hiszen Madaras László évek óta szívesen támogatja a fiatal tehetségeket, legyen szó a művészet bármely területéről.

– Madaras tanár úr tényleg szívügyének tekinti a művészeteket, ezért úgy gondoltuk, hogy a mátrafüredi táborunkat is avassák ők, új élményeket adtak a gyerekeknek, ezért ha van forrás, jövőre is szívesen támogatjuk őket – jegyezte meg a polgármester.

A jövőre megrendezendő művésztelepet a következő alkalommal is szívesen támogatja Gyöngyös városa, a mostani képekből készült kiállítás pedig szeptembertől lesz látható.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Városháza – Jászárokszállás magazinja - ismétlés
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság