Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Pulya Palóc Olimpia

Pulya Palóc Olimpia

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pulya Palóc Olimpiát Nagyrédén az általános iskolások körében. Összesen 15 csapat, 12 helyszínen mérhette össze tudását. A hagyományőrző nap keretében a gyerekek kipróbálhatták egyebek mellett a sutyerkázást, de közkedvelt feladat volt például a csizmahajító verseny is.

Talpraesett és lelkes általános iskolások lepték el a Nagyrédei Sportpályát ma délelőtt. Pulya Palóc Olimpiát rendeztek immáron 4. alkalommal, amelyet a gyerekek, mint mindig, most is nagyon vártak.

Réka nem csak nyerni szeretett volna, de tett is a sikerért. A tojáskereső-versenyen még bekötött szemmel is jól teljesített, ám egy kicsit nehéz feladatnak ítélte meg.

– Nem volt olyan nehéz, mert irányítottak a többiek, de azért nehéz volt a tojást megszerezni – magyarázta.

A délelőtt folyamán több tucat feladat várta a kicsiket és nagyokat. Többek között sutyerkázásban, csizmahajító versenyben és puttonyos ügyességi játékokban mérhették össze tudásukat.

– A Nagyrédei Környezetvédők és Hagyományőrzők Egyesülete már több éve szervez a környékbeli településekkel ilyen rendezvényt, és innen jött az ötlet, hogy szervezzük meg a gyerekeknek is egy ilyen hagyományőrző nap keretében. 15 csapatunk van, Gyöngyöshalászról is érkeztek csapatok. 12 helyszínen, a szőlőművelésre és a földművelésre épülő népi játékokat játszhatnak a gyerekek – mondta el Balázsné Kelemen Erika, az iskola igazgatója.

Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel – ez a mondás itt is érvényes volt, ugyanis mindenki egy fából készült emlékérmet kapott jutalmul.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
A keddi adás ismétlése
11:30
Képújság
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Nap kérdése
18:14
Nap kérdése
18:16
Reklám
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála 1. rész
19:45
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála 1. rész
20:12
Reklám
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság
20:30
Képújság