Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idősek köszöntése

Idősek köszöntése

Idősek Világnapja alkalmából városi ünnepséget rendezett Gyöngyös Város Önkormányzata a Mátra Művelődési Központban. A hagyományokhoz hűen köszöntötték az 50. 60. 70. házassági évfordulójukat ünneplő párokat. A köszöntéseket követően pedig ünnepi műsorral készültek a szépkorúaknak.

Ismét köszöntötték az idős házaspárokat és a szépkorúakat az Idősek Világnapja alkalmából. Az önkormányzat fontosnak tartja ezeket az ünnepségeket, hiszen az ő nemzedékük tette lehetővé azt, hogy egy fejlődő és gyarapodó várost vegyen át a következő generáció – emelte ki beszédében Hiesz György polgármester.

– Akik ma itt mögöttem és önök előtt ülnek azok komolyan gondolták az akkori fogadalmukat és most már 50 éve élnek boldog házasságban és hisznek a család összetartó erejében, a család fontosságában és azt is gondolom és hiszem, hogy a város ilyen jeles alkalmakkor állítsa őket példaként a fiatalok elé azok elé, akik még a házasság intézménye előtt vannak, hogy lehet így is. Lehet, hosszútávon tervezni lehet békében, szeretetben, boldogságban leélni egy életet – fogalmazott a polgármester.

Mária és férje István már 50 éve élnek boldog házasságban, akik elmondták, hogy hogyan is lehet egy életen át valódi társakként élni.

– A családdal összetartani. A házasság tulajdonképpen egy művészet, tehát mert ez nem mindig van ugye rendben, tehát vannak problémák is, ami személyen kívüli aztán olyankor kell tolerálni egyiknek a másik esetleges problémáját vagy hibáját körülbelül így néz ki a házasság. Egy mondatban igen ez a házasság. Hosszú időn keresztül – foglalta össze Nagy Istvánné, Nagy István.

A köszöntők után ünnepi műsorral kedveskedtek az időseknek. „ Azok a szép napok” címmel zenés összeállítást hallgathattak a résztvevők, valamint humoros verselést Ungváry P. Tamás versmondó előadásában.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
A keddi adás ismétlése
11:30
Képújság
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Nap kérdése
18:14
Nap kérdése
18:16
Reklám
18:16
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
18:35
Sport7 1. rész – sport magazin
19:01
Reklám
19:01
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála 1. rész
19:45
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála 1. rész
20:12
Reklám
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság
20:30
Képújság