Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vásár, koncert, tűzijáték

Vásár, koncert, tűzijáték

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nemcsak Gyöngyösön, hanem a környékbeli településeken is változatos és színes programokkal várták a helybélieket augusztus 20-án. Visontán a falunapot is ezen a napon tartották, itt gyermek műsorokkal, veteránautó kiállítással, koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelték a falunapot.

Ünnepi szentmise, majd kenyérszentelés. Így kezdődött az augusztus 20-ai ünnepléssel egybekötött falunap Visontán is. A rendezvény népszerűségét mutatja, hogy minden évben egyre többen látogatnak ki a programokra.

– Ebédjegyet szoktunk adni minden egyes lakosnak, aki igényli. 200 ebédjeggyel kezdtük, a mostani rendezvényre 940 ebédjegyet osztottunk ki, és 1215 fő a lakosa Visontának – fogalmazott Szarvas László polgármester.

A délelőtt a gyerekeké volt. Idén a kicsiket interaktív gyerekműsor, ugrálóvár, körhinta várta, délután pedig a felnőtteknek igyekeztek kedvezni. A fiatalok kipróbálhatták a segwayezést, valamint szkander bajnokságban is részt vehettek.

A Visontai Veterán Jármű Találkozót 6. alkalommal színesíti a falu rendezvényét. Az összejövetelre szomszédos országokból is érkeztek ilyen járművekkel, ügyességüket pedig egy versenyen is megmutathatták, így számos kategóriában díjakat vehettek át.

– Legmesszebbről jött jármű, legöregebb jármű, legfiatalabb versenyző, esetleg ha női versenyző van, akkor női versenyző, az ügyességiket a legügyesebbel, a legrosszabbul teljesített versenyzőknek is szoktunk díjat adni, mert ugye a legjobbak mindenhol kapnak, nálunk a legrosszabbak is szoktak kapni – részletezte Harkó László, a gyöngyösi Mátra Veteránjármű Egyesület elnöke.

Az estét Honeybeast koncert zárta a színpadon, amit tűzijáték és utcabál követett.


Tovább az archívumra