Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Bursa Hungarica

Bursa Hungarica

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A gyöngyösi önkormányzat 2016-ban is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíj-rendszerhez – erről döntött legutóbbi testületi ülésén a grémium. Az ötezer forintos havi támogatásra a felsőoktatásban tanuló, szociálisan rászoruló hallgatók pályázhatnak. Feltétel, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem a 45600 Ft-ot nem haladja meg. Az érintett diákok november 9-ig pályázhatnak.

– Nagycsaládban élünk, 7 gyermeket nevelünk, és közülük négyen tanulnak most nappali tagozaton, egyetemen, ketten Debrecenben, egy gyermekem Győrben, egy pedig Budapesten. Havonta 10 ezer forintot kapnak, egy évben 10 hónapon keresztül, és ebből 5000 forintot áll havonta az önkormányzat, és az állam 5000 forinttal egészíti ki. Gyakorlatilag ilyen nagycsaládnak óriási segítség, hiszen legalább a kollégiumi díjat ebből ki lehet fizetni -mondja Fritz Andrea, aki gyermekeivel már évek óta részt vesz a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatban, hiszen a gyermekenként havi 10 ezer forintos hozzájárulás az ő esetükben sokat jelent, és a jövőben is számíthatnak erre a segítségre, ugyanis szeptember eleji testületi ülésén, a gyöngyösi önkormányzat úgy döntött, ismét csatlakozik az ösztöndíj-rendszerhez.

Mind a két kategória esetében fontos szempont, hogy gyöngyösi állandó lakóhellyel kell rendelkezni, továbbá szociálisan hátrányos helyzetű tanulók részére kerül kiírásra ez a pályázat. Feltétel, hogy a családban az egy főre jutó nettó jövedelem a 45600 Ft-ot nem haladja meg.

Vannak azonban kivételek is.

– Nem nyújthatnak be pályázatot a Magyar Honvédség, vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szervek szerződéses állományú hallgatói, továbbá akik külföldi intézménnyel állnak hallgatói jogviszonyban, illetve, akik doktori iskolát végeznek – ismertette dr. Hetzmann Szabina igazgatóhelyettes.

Amennyiben a pályázó a fent említett feltételeknek megfelel, az elektronikus rendszeren keresztül kell benyújtania a pályázatot, illetve papíralapon el kell juttatnia a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalhoz, a Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóságra. Mindezt november 9-ig tehetik meg.


Tovább az archívumra