Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Honvédelem Napja

A Honvédelem Napja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Magyar Honvédelem napját 1992 óta május 21-én ünnepelik, Buda várának 1849-es bevételére emlékezve. Ez alkalomból tartottak megemlékezést a Mátra Honvéd Kaszinó előtt, ahol a helyőrségi emléktáblán nyugállományú honvédek is elhelyezték koszorújukat.

Mihalik József emlékezett meg a honvédelem napján arról, hogy 1849. május 21-én vette vissza Buda várát az akkorra megerősödött, majd később nagy sikereket elérő honvédsereg. A nyugállományú alezredes szerint a honvédség korábbi fénye mára megkopott, ami főként a katonai kiadások visszafogása miatt következett be.

– Sajnálatos módon az én megítélésem szerint a honvédségi büdzsé nagyon-nagyon szűkösnek mondható. Sajnálom, hogy a magyar honvédség képessége most csak békefenntartásra, vagy rendfenntartásra futja – sorolta.

A szerződéses katonák anyagi megbecsülése sem éri el azt a szintet, amit az megérdemelne, de bizakodásra adhat okot, hogy az elődökhöz hasonlóan napjainkban is egyre képzettebb katonákból áll a tiszti állomány- tette hozzá Mihalik József.

– A hivatásos állomány esetében én, ahogy tudom és tapasztalom is, ott egyre képzettebbek, egyre kvalifikáltabb fiatalemberek kerülnek be a honvédséghez. Gondolok itt elsősorban a tiszti állományra. A tiszthelyettes állomány felkészültsége is jelentősen emelkedett – tette hozzá.

A megemlékezés során a nyugállományú katonatisztek koszorút helyeztek el a helyőrségi emléktáblánál.


Tovább az archívumra