Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Megvan a Könyvkirály

Megvan a Könyvkirály

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Vachott Sándor Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára által meghirdetett Te is lehetsz könyvkirály című olvasás-népszerűsítő játék egy évvel ezelőtt indult. Az év folyamán 100 megadott könyvből kellett minél többet elolvasni a versenyben részt vevő általános iskolásoknak.

A Nyisd ki a világot TÁMOP pályázat keretében megvalósult sorozat december végén a könyvkirály megkoronázásával és a könyv-főhercegek beiktatásával zárult.

A Könyvkirály játékban résztvevő gyerekek együttesen nem kevesebb, mint 752 könyvet olvastak el 2013-ban, ami pontosan 140.838 oldalt jelent. Begovné Kasza Ágnes gyermekkönyvtár-vezető szerint ez a szám akár nagyobb is lehetett volna, hiszen mindössze 45-en neveztek a játékra.

A 45 diákból 25-en egészen kimagasló teljesítményt nyújtottak, többen 50-nél is több könyvet elolvastak. Nekik az ajándékok mellett a könyv-főhercegi cím is kijárt. A gyerekek azt mondják, nem kellett nagy áldozatot hozniuk az olvasásért, mert többségük rendszeresen olvas, televíziót pedig ritkán néz.

Ami miatt mindenképp megérte számukra ennyi időt eltölteni az olvasmányokkal, az az élmény volt, amit a könyvek felfedezése jelentett.

A sokat olvasó gyerek közülük is kiemelkedett Tóth Szonja Kiara, aki mind a száz, a listán szereplő könyvet elolvasta. Így nem is lehetett kérdés, hogy az év könyvkirályává őt fogják megkoronázni.

A karácsondi kislány amellett, hogy szeret olvasni, maga is verseket és meséket ír, és alig várja már, hogy saját könyve is megjelenjen. A játéknak a könyvtárosok számára is megvolt a maga hozadéka. Felmérhették az ifjú olvasók olvasási szokásait, s megtudhatták, melyek azok a könyvek, amelyek igazán érdeklik a gyerekeket.


Tovább az archívumra