Gyöngyös Városi Televízió
  
 
   
   
 
 

Hírek

Aláírták ma azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Károly Róbert Főiskola, az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem hozott létre az oktatás minőségének javítása érdekében
Közben a gyöngyösi intézményben a napokban fejeződnek be egy több mint másfélmilliárd forintos fejlesztés munkálatai.
Az utolsó simításokat végzik a Károly Róbert Főiskola mátrai úti campusának új épületén. Itt kap majd helyet az intézmény Hallgatói Információs és Szolgáltató Központja közel kétszáz új számítógépes munkaállomással. Az elmúlt egy évben több mint másfélmilliárd forintos fejlesztés valósult meg a főiskolán. Mindemellett az Európai Unió által támogatott fejlesztéseknek köszönhetően egy új szakot is bevezetnek a főiskolán, a szeptemberben induló gazdasági informatikus képzést, amely az Észak-Magyarországi Régióban elsőként itt, Gyöngyösön lesz választható. A projekttel hamarosan elkészülnek, az ünnepélyes átadási ünnepséget március 18-án tartják majd. A főiskola közben újabb fejlesztésekre is pályázik, közösen az egri Eszterházy Károly Főiskolával valamint a Miskolci Egyetemmel. Az erről szóló együttműködési megállapodást a felsőoktatási intézmények vezetői ma írták alá Miskolcon. Pifkó Tamás
2010. március 05.

 

Köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéhez kapcsolódó adatok

 

Eddigi látogató: 388 655
Mai műsor
Nincs műsor feltöltve a Mai napra !
Adja fel apróhirdetését alapdíjas - tehát nem emeltdíjas - SMS-ben!

Használja új szolgáltatásunkat, amivel mobiltelefonon keresztül, SMS-ben adhatja fel apróhirdetését a helyi televíziókba. A szolgáltatást a Pannon és a T-Mobile számlás/általános vagy kártyás/domino elfizetéssel rendelkezők vehetik igényébe. Küldje el SMS-ben a hat jegyű hirdetési kód után a hirdetés szövegét a 8100-555 számra. Közületi hirdetést a 8100-556 számra küldje! Ne feledje el megadni az elérhetőségét is! Néhány percen belül megerősítés kérő SMS-t kap, ami tartalmazza a hirdetési helyet, hosszát, és árát. Küldjön "OK" tartalmú válasz SMS-t a 8100000 számra amennyiben a feltüntetett adatok rendben vannak.

A televízió két munkanapon belül feldolgozza a hirdetését, ezután SMS-ben tájékoztatást kap a megjelenés pontos időpontjáról.

Az egyenleg-feltöltés lehetőségéről tájékoztatást az operátorok honlapján (www.pannon.hu illetve www.t-mobile.hu,) vagy telefonos ügyfélszolgálatukon (Pannon: 1220, T-Mobile: 1430) kaphatnak. Számlás/általános előfizetők hitelkeretük terhére is vásárolhatnak.