Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Idő előtt zárt ülés – Botrány a megyeházán

Idő előtt zárt ülés – Botrány a megyeházán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Botrányos
jelenetek tarkították a Heves megyei közgyűlés tegnapi bizottsági
munkáját. A képviselők a megyei kórház további sorsáról alakították
volna ki előzetes álláspontjukat, ám az ülést egy kisebb közjáték után
érdemi döntés nélkül be kellett rekeszteni.

A megye összevont bizottsági ülésén eredetileg 3 napirendi pontot
tárgyalt volna, minden téma a megyei Markhot Ferenc Kórházzal volt
kapcsolatos. A vagyonkezelői jog átadásáról és az ehhez kapcsolódó
nyilvános pályázat kiírásáról, a kórház eddigi vezetőinek
visszahívásáról és új vezetők kinevezéséről kellett volna dönteniük
Kató Gábor csődbiztos jelentése alapján, amely év végére egymilliárdos
hiányt prognosztizált.

Az ülésen a politikusokon kívül érdeklődő
állampolgárok is megjelentek, 50-60 fővel, és amikor a testület zárt
ülésen folytatta volna munkáját, egy nem várt fordulat következett,
Szíki Károly egri polgár felállt, és azt mondta: csak akkor hagyja el
az ülést, ha rendőrökkel vitetik ki. –számolt be Herman István, a
Polgári Frakció frakcióigazgatója. Az ülést a közjáték után Barabásné
Czövek Ágnes, a levezető elnök végleg berekesztette.

Szíki Károly
megkeresésünkre azt mondta, ő a Kisgazda Polgári Egyesület megyei
elnökeként kívánt bent maradni a zárt ülésen, hogy a civil érdekeket
képviselje egy nagy horderejű kérdésben.

Az ülésen kiosztásra
került egy, az Egri Kórházért Civil Szerveződés által jegyzett felhívás
is, amelyben felhívják a képviselők figyelmét, hogy amennyiben az
„eladás” mellett döntenek, úgy az egyesület által terjesztett
szórólapokon szerepelni fog az „eladás mellett szavazók” fényképe és
minden elérhetősége.

Hiesz György megyei MSZP-frakcióvezető szerint azért kellett zárt ülést elrendelni, mert személyi kérdések kerültek terítékre.

A
kórház vagy Eger város fenntartásába kerül, vagy átadják külső
üzemeltetésbe a működtetést, ahogy az Hatvanban vagy Gyöngyösön
történt. A harmadik, a Fidesz által is támogatott megoldás szerint a
megye fenntartásában maradna, ám ebben az esetben a magas kintlévőségek
és a meggyengült hitelképesség is komoly fejtörést okozna. Az üléseket
későbbi időpontokban külön-külön megtartják, 29-én pedig összeül a
megyei közgyűlés, hogy eldöntse a megyei kórház sorsát.- tette hozzá
Hiesz György.

Herman István szerint előfordulhat, hogy
ugyanazon gazdasági társaság szerzi meg az egri kórház működtetését,
amely Hatvanban és Gyöngyösön már jelen van, ezért a Polgári Frakció ma
bejelentette: aláírásgyűjtést kezdeményeznek a kórház ügyében, hogy az
intézmény ne kerülhessen nem önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság
kezébe.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2007-06-21 )

Tovább az archívumra