Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mesterek, mesterségek

Mesterek, mesterségek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az iparos emberek mindig nagy megbecsülésnek örvendtek, a városnak egy lényeges és kiemelkedő rétegét alkották – egyebek mellett ez is kiderült a Mesterek, mesterségek, hagyományok elnevezésű előadáson, melyet ezúttal Báryné dr. Gál Edit, muzeológus tartott a Mátra Múzeumban. A szakember előadása Kalandozás a tudományban elnevezésű előadássorozat része volt.

Az iparosmesterségek hagyománya, nagyon régmúltra, egészen a 15-16. századig nyúlik vissza Gyöngyösön- ezzel ismertette meg a jelenlévőket Báryné dr. Gál Edit muzeológus, a Mesterek, mesterségek, hagyományok című előadásában.

– Az ő életük nem csak a mesterségről szólt, nem csak arról szólt, hogy létrehozzanak valamit, hogy elkészítsenek valamit, hanem ők maguk is egy nagyon-nagyon szoros és szabályos életet éltek, hagyományokban gazdag életet éltek. Megvolt, hogy mit hogyan kell csinálniuk, mikor találkoznak, hogyan találkoznak, és ezek a hagyományok olyannyira összekötötték őket, hogy évszázadokon keresztül folytatódtak – mondta.

Az ismeretterjesztő előadáson részt vevők megtudhatták azt is, hogy Gyöngyösnek két fontos kereskedelmi útvonala is volt az 1700-as évek végén, valamint azt is, hogy az első mesterség, amely céhbe tömörült, a mészárosok társulata volt.

A céhek megszűnése után a város legműveltebb rétegét még mindig az iparosok adták – mondta Báryné Dr. Gál Edit, aki hozzátette: mára már kihalófélben van ez a hagyomány.

– Teljesen átalakult az élet, más az értékrend, mindenki maga próbál érvényesülni, egyedül próbál dolgozni, tehát nincs az, mint régen volt – említette.

Akiknek felkeltette a figyelmét ez az előadás, azok egészen májusig ellátogathatnak a Múzeumba, ugyanis 2 hasonló előadást tartanak még addig – mondta Báryné dr. Gál Edit.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:53
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
10:05
Reklám
10:08
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:21
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 1. rész
18:13
Vidróczki gála 2019 - Szűcsi Gömbőc - Magyarbődi táncok
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:06
Reklám
19:09
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Azerbajdzsán
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság