Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Árvízvédelmi szemle

Árvízvédelmi szemle

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ár- és belvízvédelmi bejárást tartottak Gyöngyösön. A szakemberek mintegy 10 helyszínen vizsgálták meg a patakok medrét, mérték fel veszély elhárítási és a vízkár elhárítási tervek alapján azok helyzetét. A bejárást évente elvégzik az Észak – magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakembereivel közösen.

Kása János közbiztonsági referens végigjárja gyalog a patakmedret a Pillangó utcai szakasznál. Mert ez is része annak az ár és belvíz védelmi bejárásnak, amit évente veszély elhárítási és a vízkár elhárítási tervek aktualizálása miatt tartanak a szakemberek a városban.

A Külső – Mérges patak medrében jelenleg is dolgoznak a közfoglalkoztatottak. A legnagyobb gondot még mindig a növényzet, a lerakódott törmelék és az illegális hulladék okozza. A patakok medrének rendben tartása részben önkormányzati részben vízügyi szakhatósági feladat.

– Mi tudjuk azokat a területeket, amik a tervben vannak ahol, hordalék föltöltődés, műtárgysérülés jelentkezhet. Jellemző a Durandában a patakban az illegális hulladéklerakás a , illetve felduzzadhat a régi híd miatt a Ringsted utcánál a patakmederben a hordalék – mondta Kása János.

Ezeket a helyszíneket évközben is folyamatosan szemmel tartják, de ilyenkor évente egyszer megnézik azokat a kisebb árkokat, medreket is, amelyek esetleg nagyobb esőzéseknél okozhatnak gondot.

Erről a bejárásról jegyzőkönyv készül, amit minden egyes résztvevő megkap vízmű képviselője, katasztrófavédelem képviselője, önkormányzat képviselője, az alpolgármester, mint a védelemvezető helyettes, város rendészet vezetője, városgazda, aki ha olyan területek észlel ahol, közmunkásokkal el lehet hárítani a hordalék feltorlódást vagy az illegális hulladék kiszedését a patakból, azt elvégezteti – tette hozzá.

A kivágott a zöldhulladékot elvitetni rendkívül költséges, a patakmederben elégetni pedig nem lehet, mivel ezt Gyöngyösön a tűzgyújtási tilalmi rendelet szabályozza. Erre a problémára hamarosan megoldást kell találni – mondják a szakemberek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
10:02
Reklám
10:04
A hegy leve - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
A Templomfestő - dokumentumfilm
18:14
Molnár Dániel - Értünk jött a nyár
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság