Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az Észak- magyarországi régióban a kőműves a gépi forgácsoló és a hegesztő számít kiemelkedően hiányszakmának

Az Észak- magyarországi régióban a kőműves a gépi forgácsoló és a hegesztő számít kiemelkedően hiányszakmának

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Gyöngyösön a József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban ezek közül két szakképzést is működik.A regisztrált magyarországi munkanélküliek száma meghaladja a 400
ezret, ebből közel 32 ezer tartósan betöltetlen állás van a gazdaságban
– derül ki a szaktárca által készített felmérésből. Egy másik tanulmány
szerint Észak-magyarországi régióban a kőműves, a gépi forgácsoló,
illetve a hegesztő számít hiányszakmának. A szakképző iskolák
felkészültek a hiányszakmák képzésének indítására, de sokszor nem
rajtuk múlik adott évben milyen évfolyamot tudnak indítani.
Ebben az iskolában egyébként több mint 900 diák végzi tanulmányait.
Horváth Attila igazgató hozzátette, a hiányszakmák képzéséhez,
államilag nem kapnak semmiféle támogatást. Inkább régiós kérdés ez
egyelőre. Régebben húsfeldolgozó, hentes képzés is működött náluk,
amióta azonban megszűnt a húsiparral az együttműködés, azóta nem
indítottak ilyenfajta képzést. Pedig nem minden szakmánál elegendő a
tanműhelyi foglalkozás.
A tanuló szerződésben a tanuló évek már beleszámítanak a nyugdíjévekbe, sőt a gyerekek még pénzt is kapnak munkájuk után.
Az igazgató szerint talán szakmunkáshiány egyik oka, hogy a fiatalok
döntő többsége főiskolára, egyetemre megy, a másik ok pedig a
munkavállalók földrajzi mobilitásának hiánya lehet.

Hliva Éva


Az Aktuális napi hírei (2008-02-11 )

Tovább az archívumra