Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Szép utca 8 után most az Akaszka utcában is illegálisan kezdtek el lebontani egy házat

A Szép utca 8 után most az Akaszka utcában is illegálisan kezdtek el lebontani egy házat

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rombolás során a szomszédos ház falait is veszélyeztették.

Ez egy önkormányzati bérlakás volt, míg ismeretlenek néhány napja le nem rombolták. A lakást bérlő házaspár már többször jelezte, hogy miután több házat lebontottak a szomszédságukban, ők is védelem nélkül maradtak. Emellett a lakóknak már több mint 100 ezer forint lakbér hátraléka gyűlt fel az önkormányzat cége felé, ezért lakhatásuk is bizonytalanná vált.

Ebből fizette volna vissza tartozását. Most egy ismerősénél tartózkodik a nő. Az elmúlt hétvégén többször is ki kellett hívnia a rendőrséget, mivel valakik elkezdték bontani a házát. A rombolás a szomszédságában lévő ingatlant is veszélyeztette, mert nem szakszerűen bontották a falakat.

Az ingatlant lebontják a városgondozás pedig biztosítja a másik ház statikai biztonságát. Azt is megtudtuk: a gazdasági válság miatt szűkös keretekből gazdálkodik az önkormányzat. Ám bíznak benne, hogy lesz rá fedezet a közeljövőben, hogy elindítsanak a szociális városrehabilitáció mellé egy bérlakásépítési programot is. Így számos olyan családot tudnának elhelyezni, akik vállalták, hogy a felszámolt ingatlanjukért cserébe kapott pénzből oldják meg a lakhatásukat.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-03-19 )

Tovább az archívumra