Hogyan és miben kell változtatni a gyöngyösi kislány halálesete után, gyermekvédelmi szempontból megközelítve? – egyebek mellett erre kaphattak választ az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok, védőnők, a szakellátásban dolgozó gyermek szakorvosok és kórházi védőnők a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szakmai napján, Egerben.
Sokkal szorosabb együttműködésre van szükség a jelzőrendszeri tagok, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság között, fel kell vállalni a jelzéseket, esetkonferenciát kell tartani és a testvérek ügyeit együtt kell kezelni – többek között ezekre a változásokra lenne szükség – hangzott el a májusban elhunyt gyöngyösi kislány ügyével kapcsolatban tartott szakmai konferencián.
– A vizsgálati anyagokban egyértelmű volt, hogy voltak hibák az egészségügyi alapellátásban, nem a védőnőknél, hanem inkább az orvosi ellátás, és nem is az egészségügyi részében, hanem, hogy ki jelez a gyermekvédelem felé, vagy gyámhatóság felé. Voltak hiányosságok a gyermekjóléti szolgálat tevékenységében, családgondozás hiánya, jelzés hiánya nem megfelelő mértékkel és a veszélyeztetettség mértékének, és voltak hiányok a gyámhivatal hatósági tevékenységében is természetesen – sorolta Mentuszné dr. Terék Irén, a Heves Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője.
Dr. Molnár Márta megyei tisztifőorvos a házi gyermekorvos felelősségével kapcsolatban elmondta: a szakértő vélemények alapján nem tudtak megalapozni hatósági eljárást, hatósági intézkedést. Több vizsgálat is lezajlott már, de még jelenleg is folyamatban van néhány.
– A mi vizsgálatunkon kívül az Alapvető Jogok Biztosa is vizsgálta az alaptörvényben leírt jogok érvényesülését a gyermek egészséghez, illetve védelemhez való jogainak érvényesülését, ő a jelentésében megállapította az orvos folyamatos mulasztását – ismertette.
Kihangsúlyozta: attól, hogy a védőnő, jelzéssel élt az eset kapcsán, az még nem jelenti azt, hogy a háziorvosnak nem kell ezt megtennie.
Viziné Kovács Klára, megyei vezető védőnő kiemelte: különböző intézkedéseket végeztek az esetet követően és felmérték, jelenleg hány család van, aki elutasítja a védőnői ellátást megyénkben.
– 19 olyan család van a megyében, aki részben vagy teljesen elutasítja a védőnői ellátást, igazából ez 24 gyermeket érint, közülük is 6 gyerek, az, akinek a teljes ellátását elutasították a szülők. Úgyhogy úgy gondoljuk, hogy a többi esetben azért az együttműködési készség a szülők részéről nyilván a saját gyermekük egészségügyi állapoténak nyomon követése kapcsán megvan – közölte.
Horváth László, országgyűlési képviselő törvényjavaslatát – mely szerint a jövőben többek között súlyos veszélyeztetettségként értékelnék, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól, és tiltanák, hogy lemondhassanak a védőnői, orvosi ellátásról – ma tárgyalta az Országgyűlés.