Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lezuhant egy sportrepülőgép Pipis hegyen május elsején

Lezuhant egy sportrepülőgép Pipis hegyen május elsején

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A pilótát súlyos, az utasokat könnyebb sérülésekkel szállították a Hatvani kórházba.

Május elsején nem sokkal fél 5 után érkezett a bejelentés a Gyöngyösi tűzoltóságra, mely szerint egy sportrepülőgép zuhant le Pipis hegyen a fák közé.
A légügyi hatóságtól megtudtuk: az első feltételezések szerint elfogyhatott az üzemanyag, és ezért állt le a motor- feltehetően ez okozhatta a balesetet. Az időjárási viszonyok, vagyis az erős széláramlások miatt fogyaszthatott többet a gép. Az utasok szerencsésen megúszták a balesetet, hiszen csak 30m magasságból zuhantak az erdőbe, ahol a fák megfogták a gépet, és lassították a becsapódást. Mire a tűzoltók kiérkeztek a helyszínre már csak a repülőgépet kellett biztosítaniuk, az utasok saját lábukon hagyták el a gépet. Tűz sem keletkezett.
A négy sérültet a hatvani kórházba szállították. A pilótának eltört a karja, a három utas pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-05-04 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 3. rész
09:14
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est (részlet)
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
G25 – gazdasági magazin - ismétlés
10:02
Reklám
10:04
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin
11:16
Reklám
11:19
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:35
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 4. rész
18:13
Aktív kikapcsolódás a Mátrában - kisfilm
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nápolyi 1. rész
19:02
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság