Harmadik alkalommal rendezte meg a Vachott Sándor Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára az óvodások tavaszi hetét. A valójában két hétig tartó sorozatban a város 16 óvodás csoportját látták vendégül. Az idei programot a Hétfejű sárkány alakja köré szervezték meg: a játékok, a mesék és a kézműves foglalkozások is mind ehhez a mesealakhoz kapcsolódtak.
Érkezik a Fecske úti óvoda Süni csoportja. Ők már a 14. óvodáscsoport, akik eljöttek a gyermekkönyvtár programjára. A könyvtárosok harmadszor rendeztek így tavasszal tematikus hetet az óvodásoknak. Elsődleges céljuk az volt, hogy a könyvek közelébe hozzák a gyerekeket. Miközben játékosan feldolgoznak egy mesét, megismerkedjenek a könyvtárral is. A foglalkozások valójában kihelyezett óvodai óráknak tekinthetők, hisz 45 percbe sűrítve megkapják a gyerekek azt, amit máskor egy egész délelőtt.
Mindezt pedig az aranyalmát esténként ellopó hétfejű sárkány jegyében. A könyvtárosok készítettek egy válogatást is a sárkányos könyvekből.
Épp ezért a kézműves foglalkozáson nem csak zöld színű sárkányok készültek. A gyerekek nem csak ügyesek, de gyorsak is voltak.
Ugyan itt csak egyfejű sárkányok születtek, de a gyerekek már tudják, hogy egységben az erő. Megmutatták milyen egy 21 fejű sárkány. Bizony, nem is olyan félelmetes!