Shoji Nagamiya előadásában fizikai jelenségekről beszélt, és felelevenítette az elmúlt évek kutatási eredményeit. A professzorról az is kiderült, hogy hazánkat is jól ismeri.

„Úgy látom, hogy a fiatal generáció nagyon fogékony, és azt hiszem ez egy remek lehetőség számomra, hogy itt Magyarországon, ebben a középiskolában is a tudomány legújabb és legmodernebb eredményeiről számolhatok be az előadásomon keresztül.” – mondta Shoji Nagamiya.
A professzor azonban nem véletlenül látogatott el hazánkba. Családi szálak is kötik országunkhoz, hiszen nagyapja volt az első ember 1907-ben, aki magyarul jelentetett meg egy japán küzdősporttal, a judoval foglalkozó könyvet. Száz évvel később pedig Nagamiya úr ismét kiadatta, japán, magyar és angol nyelven is.
„A judo a kultúránk egy nagyon fontos része, segítségével Magyarország és Japán között egy kulturális híd épült fel. A jövőben szeretném ezt a hidat egy másik pillérrel is gazdagítani, tehát hasonló sikereket elérni a fizika terén az országban, mint ahogy ezt a nagyapám tette évekkel ezelőtt a judoval.”
Nagamiya úr magyarországi látogatása során nem csak Gyöngyösön vendégeskedett. Fogadta a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke is Budapesten, Viszneken pedig egy judo kupán népszerűsítette nagyapja könyvének folytatását, amelyet ő maga írt.
Sütő Dániel