Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Trianonra emlékeztek

Trianonra emlékeztek

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A trianoni békediktátum 99. évfordulóján megemlékezést tartottak Gyöngyösön. A nemzeti összetartozás napján, a Hanisz Imre téren álló Országzászlónál beszédet mondott Hajagos József történelem tanár, valamint Balog Gyula kanonok megáldotta a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete által készített nemzeti zászlót. A megemlékezésen műsort adtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola diákjai.

2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az országgyűlés június 4-ét, Trianon emléknapját. Erről emlékezett meg Gyöngyös városa a Hanisz Imre téren álló Országzászlónál, ahol ünnepi beszédet mondott Hajagos József a Berze Nagy János Gimnázium történelemtanára. Beszédében kiemelte, ez az esemény számít a 20. századi Magyarország legnagyobb traumájának, amit a jelen generációnak is ismernie, valamint tisztelnie kell.

– Magyarok nem csak itt vagyunk ebben a szűk környezetben, vagyunk még a környező országokban és szerte-szét szóródva a világon. Közös nyelvünk, kultúránk rengeteg értéket teremtett és bízunk benne, hogy a jelen nemzedék erőt merít ebből és ezeket az értékeket még sok-sok időn keresztül, legyen 1000 év, vagy tovább nem gondolok én ebben a pillanatban, de ápolni fogják, erősítik ezt a sokat szenvedett Magyar nemzetet, még a későbbiekben is – fogalmazott.

A beszédet követően Balog Gyula kanonok megáldotta a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete által készített nemzeti zászlót, ami az eredeti emlékművön lobogó másolata. Ennek kapcsán a kanonok elmondta ebben a zászlóban benne van a magyarság múltja és a jövője is.

– Ebben benne van az egész múltunk, küzdelemmel, háborúval, örömével, szenvedésével. Benne lehet a jelenünk is, és amennyire tisztelettel vesszük körül és tekintünk föl erre a zászlóra. Az egész történelmünk benne van, és üzenet értéke lehet a jövőnk számára is, hogy mi ragaszkodunk mind azokhoz az értékekhez, akik e zászló alatt élik a történelem útját. Én azt gondolom, hogy akkor a fiatalok is megérzik, hogy mi az, hogy hazaszeretet – vélekedett.

„Mert nem lehet feledni…” – címmel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola diákjai adtak ünnepi műsort. Ezt követően az emlékezők elhelyezték koszorúikat az Országzászló emlékműnél.


Tovább az archívumra