Az orvos bérek emeléséhez illeszkedő nagyságrendű és elvű bérrendezést kérnek az egészségügyi szakdolgozók is. A koronavírus-járvány miatt az ő terheik is folyamatosan növekednek mind fizikálisan mind pszichésen, a bizonytalan jövőkép pedig komoly feszültségeket generál a szakdolgozói közösségekben. Emellett jelentős pótlékalap-emelést is szeretnének elérni a jövőben.
Mint ahogyan arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara javaslatát az orvos bérek emeléséről. Ennek hatására az egészségügyi szakdolgozók is beadták kérelmüket a béremelésre, ugyanis a koronavírus-járvány felülírta az egészségügyi szakdolgozók 2016-ban elkezdett bérfelzárkóztatási programját és terheik is jelentősen megnövekedtek.
– A 2020-2022 közötti bérfelzárkóztató programjavaslat az nem alkalmas ezen elv megvalósításában, tehát további tárgyalásokra lenne szükség és természetesen a további tárgyalások kiinduló pontja 2020. november 1-től érvényes egészségügyi szakdolgozói illetmény-, illetve bértáblája legyen. – mondta Pogonyiné Kiss Irén, a MESZK Heves Megyei Területi Szervezetének elnöke.
Tehát az orvos bérek emelkedéséhez illeszkedő 1,9-es szorzójú bérrendezést szeretnének elérni. Határozott kérésük ezen kívül, hogy jövőre is legyen minimum 50 %-os szakdolgozói béremelés, amely 2022-ben, illetve 2023-ban is folytatódjon az orvosi bérrendezés ütemezésével és mértékével megegyező módon.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Elnöksége továbbá prioritásnak tartja a pótlékrendszer felülvizsgálatát is.
– A havi 20 ezer forintról legalább 50 ezer forintra javasoljuk a pótlékemeléseket. A folyamatos munkarendben dolgozók körében nagyon nagy igény van rá, hiszen jelentős feladatot látnak el. Ezek még javaslatok, kérések, hogy a tárgyalások hova fognak menni azt még nem tudjuk, mert nagyon friss, tehát az elkövetkezendő napokba, hetekbe biztos, hogy téma lesz és a további tárgyalásokra szükség van. – mondta Pogonyiné Kiss Irén.
Mindezek mellett azt mondják, kiemelten kell foglalkozni a kórházi kezelést kiváltó otthoni szakápolás – rehabilitáció és hospice ellátás területén, valamint a szociális ellátásban foglalkoztatott ápolók, szakápolók, gyógytornászok alkalmazásának, megtartásának kérdésével is.