Kezdőlap » Hírek - Aktuális » greCSÓKOLlár

greCSÓKOLlár

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megtelt a könyvtárpark Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László közös zenés irodalmi estjén. A korlátozások feloldása után ez volt a második fellépésük. Családi történeteket, megzenésített saját verseket és gyerekverset is hozott a szerzőpáros, akik már nem először jártak Gyöngyösön.

Kemény István megzenésített versével indult a zenés irodalmi est, amihez egy személyes történetet is elmesélt Kollár-Klemencz László.

– Ezt a verset évekig úgy játszottam, hogy nem tudtam arról, hogy itt ül mellettem Grecsó Krisztián, aki nem érti ezt a szöveget és nagyjából 3-4 év után, egyszer csak elmondta, hogy ő ezt nem érti, hogy jó és szereti a Kemény Istvánt de, hogy ez a vers miről szól, azt nem tudja. – mondta Kollár-Klemencz László, dalszerző.

Grecsó Krisztián szerint a versek értelmezése során sokszor nem könnyű kitalálni, hogy mire gondolt a költő, ezzel ő is így volt.

– Nagyon fontos, hogy a verset úgynevezett érteni szó, ez nagyon félrevezető út, merthogy az emberben nem picit, nagyon rögzül az a szemlélet az iskolában, hogy a vers az egy egyenlet, van neki megoldása. Valamire gondolt a költő és ezt meg lehet oldani és akkor azt nem értjük csak, hogy akkor miért nem azt mondja, amire gondolt? – mondta Grecsó Krisztián író.

Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László már 10 éve ismerik egymást, a Rájátszás nevű versműhelyben ismerkedtek meg, azóta is együtt dolgoznak. A családról, a hagyományról szóltak a versek és a dalok, amik teljesen mást jelentettek a járvány előtt, mint a járvány után – mondta Grecsó Krisztián. Kollár-Klemencz László családi történeteket olvasott fel új regényéből. Ezenkívül hoztak még megzenésített saját verseket. Hallható volt egy megzenésített gyerekvers is Grecsó Krisztián a Belefér egy pici szívbe – gyerekverskötetéből. A zenés kalandozás különlegessége az volt, hogy Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig zenészként és dalszerzőként is bemutatkozott.


Tovább az archívumra