Nyaraláskor nem csak a betörők ellen kell védeni otthonunkat, hanem az esetleges tűz-, víz- és gázbalesetek, valamint viharkárok ellen is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezek elkerülése érdekében hasznos tanácsokkal segít, hogy a nyaralásból biztonságos otthonba térhessünk haza. Emellett a vakáció idejére is szolgáltak néhány útmutatással.
Az enyhítéseknek köszönhetően egyre többen mennek nyaralni, és felügyelet nélkül hagyják otthonaikat akár több hétre is. A felhőtlen kikapcsolódást azonban könnyen tönkreteheti a távollétünkben kialakult tűzeset, baleset. Nagy Csaba, a megyei katasztrófavédelem szóvivője, több tanáccsal is szolgált a lakosoknak, hogy hogyan is biztosíthatják be otthonukat.
– Valamennyi nyílászárót zárjunk be, a kerti bútorokat és a szél által mozdítható tárgyakat rögzítsük és tegyük biztonságos helyre a viharkárok megelőzése érdekében. A gáztűzhelyhez, gázkazánhoz, gázbojlerhez vezető gázcsapot zárjuk el és ahol PB gázpalack van, azt szereljük le a készülékről és a távollét idejére lezárt állapotba helyezzük, hűvös biztonságos helyre. – mondta Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A szóvivő kiemelte: ne hagyjuk az elektromos berendezéseket bedugva, mint például a tévét, a számítógépet, a telefontöltőket, mivel ezek még kikapcsolt készenléti állapotban is fogyasztóként üzemelnek. Esetleges meghibásodásuk tüzet okozhat, ami a felügyelet hiánya miatt komoly károkhoz vezethet. A csőtörésből származó vízkárok megelőzése képpen pedig a vízcsapokat is érdemes elzárni. Emellett ajánlatos az ingatlanba való bejutást egy bizalmas ismerősünknek biztosítani.
– A vízparti nyaralás során leggyakrabban a hirtelen jött viharok jelentenek veszélyt a vízben és vízparton is. A hazai nagytavakon viharjelző rendszert működtet a Katasztrófavédelem, az itt tartózkodók tájékoztatása és biztonsága érdekében. Az elsőfokú viharjelzés esetén percenként 45-ször felvillanó sárga fényjelzés jelzi, hogy a parttól 500 méternél messzebb fürdeni tilos. – tájékoztatott Nagy Csaba.
A másodfokú viharjelzés esetén pedig percenként 90-szer felvillanó sárga fényjelzés figyelmeztet arra, hogy fürödni tilos – tette hozzá a szóvivő.