Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Egészséges emberként is nehéz munkához jutni, félvakként még reménytelenebb a helyzet

Egészséges emberként is nehéz munkához jutni, félvakként még reménytelenebb a helyzet

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ezt egy asszony is megtapasztalta, aki évek óta hiába próbálkozik. Most egy civil szervezet próbál neki segíteni adósságai rendezésében, mielőtt kikapcsolják nála az áramot, vagy kilakoltatják. A látássérültek élete országosan is megnehezült márciustól, hiszen megszűnt az őket segítő egyik fontos hálózat.

Bakosné Pataki Margitnak rendszeres munka híján kevesebb, mint harmincezer forintból kell megélnie havonta, dacára annak, hogy gyerekkora óta nem lát az egyik szemére. Erre a fogyatékosságra azonban az államtól sem kap elegendő járandóságot.

Ennyi pénzből persze nem tudja kiváltani azt a speciális szemüveget sem, ami – bár az orvos felírta – 27 ezer forintba kerül. Pedig az ő állapotában nem mindegy, milyen eszköz védi a szemét, egy olcsó szemüveg csak ront a helyzetén. A redőnye is elromlott, ezért ilyen sötét az egész lakás.

Az asszony csaknem 30 évet dolgozott a vasútnál, aztán évekig az édesanyját ápolta otthon. Most az Együtt Szebb Jövőért Egyesülethez fordult segítségért, anyagi támogatást kérve több, mint 200 ezer forintos adóssága rendezésére, illetve olyan munka reményében, amelyet ő is el tud végezni. Gyerekre vigyázna, ebédet hordana ki, vagy telefonközpontot kezelne.

Az egyesület elnöke most is abban bízik, hogy a televíziónézők között akadnak segítő szándékú emberek, ahogy korábban több esetben meg is történt.

A látássérülteknek márciustól amúgy is nehezebb lesz: az állami támogatás megvonása miatt megszűnt a látássérültek rehabilitációját végző országos hálózat. Õk állították talpra a friss látássérülteket új élethelyzetükben. Önálló életvitelt, közlekedést, számítógépes ismereteket tanítottak nekik, hogy a munka világába való visszatérés után adózó állampolgárok legyenek, ne eltartottak Évi hatezer új látássérült van az országban, az államnak erre a feladatra ma még sincs forrása. Így marad a kilátástalanság.

Faragó Zoltán


Az Aktuális napi hírei (2011-03-04 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A játékmackó
09:07
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019. – Zárógála - Törökország
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Pasterzen gleccser - természetfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Szlovákia
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A falánk tyúkocska
18:11
Világörökség - Parádsasvár 
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság