Hétfő délután 1 órakor letette a miniszteri esküt Fodor Gábor a
Parlament előtt. Az új környezetvédelmi és vízügyi miniszter délelőtt
vette át Sólyom László köztársasági elnöktől miniszteri kinevezési
okmányát a Sándor-palotában.
Fodor Gábor Persányi Miklóst váltja a zöld tárca
élén. Egyik első és legfontosabb feladata az lesz az új
környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, hogy egyeztessen az osztrák
környezetvédelmi miniszterrel a Rába szennyezésének ügyében. Mint
ismeretes, Persányi Miklós volt miniszter május elsejét adta
ultimátumként, hogy az osztrák bőrgyár teljesítse a környezetvédelmi
előírásokat, és megszűnjön a Rába habzása.
Fodor Gábort két héttel ezelőtt hallgatta meg a Parlament
Környezetvédelmi Bizottsága. A testület 12 igennel, 7 tartózkodással,
nem szavazat nélkül támogatta az új miniszter kinevezését a zöld tárca
élére. Az igennel voksolók között 2 fideszes képviselő is volt. Fodor
Gábor akkor azt mondta, hogy környezetvédelmi- és vízügyi miniszterként
létrehozná a jövő nemzedéke ombudsmanát, és jelentős szemléletváltást
is ígért. Fodor Gábor akkor azt ígérte, hogy nem korlátozni, hanem
tájékoztatni, és nem büntetni, hanem ösztönözni fog majd a
környezetvédelemben. Az SZDSZ-es tárcavezető azt is mondta, hogy
határozott szándéka egy hosszú távú klímastratégia kidolgozása
Magyarországon, az árvizek megfékezésére.
Fodor Gábor egyébként már másodszor tölt be miniszteri posztot. Az MSZP
1994-es nagyarányú győzelmekor először kötött koalíciót az SZDSZ-szel.
Ekkor ajánlották fel neki a Közoktatási és Művelődési Minisztérium
vezetését, amit el is fogadott. Az oktatási tárca vezetőjeként Fodor
Gábor valódi liberális oktatatási és kulturális politikát folytatott,
és a Horn Gyula vezette kormány egyik legtámadottabb minisztere volt.
Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Alaptanterv bevezetése, a szociális
helyzeten és a tanulmányi eredményen alapuló tandíj, és a kétszintű
érettségi. Szintén Fodor Gábor kezdeményezte, hogy a személyi
jövedelemadó 1 százalékát mindenki felajánlhassa valamire. Õ kulturális
célokra gondolt, de végül az alapítványok egyik legfontosabb bevételi
forrása lett, 1996-ban fogadta el az erről szóló törvényt az
Országgyűlés. Később a sok konfliktus miatt távozott a Horn-kormányból.
Fodor Gábor SZDSZ-es országgyűlési képviselőként 1998-ban közösen
kezdeményezte Mécs Imrével, a sorkatonaság eltörlését. Ezt végül
2004-ben a Medgyessy-kormány tette meg. Többször kezdeményezte az
ügynöktörvény módosítását, de sikertelenül.
Legutóbb szoros versenyben maradt alul Kóka Jánossal szemben az SZDSZ
elnökválasztáson. Egyébként a liberális elnökjelöltek közül ő az örökös
második, mivel 3-szor pályázott, és egyszer sem nyert.
[Forrás: OrientPress]