Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nemzetközi gitárfesztivál

Nemzetközi gitárfesztivál

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

5 napig tartott az idei, 7. alkalommal megrendezett Gyöngyösi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárkurzus. A fesztivál ideje alatt a közönség neves hazai és külföldi művészek, valamint a növendékek koncertjeit hallhatta. A ferences templom, valamint a Szent Bertalan templom után idén is Farkasmályban rendezték meg a záró koncertet.

Valóban színes palettával várták a látogatókat és zenekedvelőket a 7. alkalommal megrendezett Nemzetközi Gitárfesztiválon.

A színvonalas rendezvény 2009-ben költözött át a Zemplén megyei Encsről Gyöngyösre, ahol nem csak befogadásra, de a gitármuzsikát szerető közönségre is talált.

A gitárfesztiválon öt nap alatt 2 gitárművész foglalkozott a növendékekkel, Ben Salfield és Stefan Grasse. Az angol származású Ben először járt nálunk, és nagyon tetszett neki a környék.

A résztvevők többsége több éve játszik klasszikus gitáron, mégis a kurzus alatt rendkívül sokat tanulhattak a nagynevű művészektől.

– A kurzusok azért kellenek, hogy csepegtessék bele a mi diákjainkba azokat a pedagógiai módszereket, műsorokat, repertoárt, technikákat, egy szélesebb látókört adjanak a mi diákjainknak, hogy tényleg a tudás kerüljön be a mi kis hazánkba – sorolta Papp Sándor, a kurzus művészeti vezetője.

A szervezők szerint a nagy hagyománnyal rendelkező fesztivál elsődleges célja, hogy megszerettessék a közönséggel a gitármuzsikát, és ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy idén is rengeteg volt a visszatérő érdeklődő.


Tovább az archívumra