Lassan két hete tart a tikkasztó meleg, és az előrejelzések szerint a hét végéig biztosan ilyen időre kell számítanunk. Ez bizony nagyon megviseli az utakon közlekedők szervezetét is, nekik nagyobb türelemre van szükségük, és jobban oda kell figyelniük vezetés közben. A kánikulában az átlagosnál legalább 20 százalékkal több esetet kell ellátniuk a mentőknek, országos szinten.
Dekoncentráltság, feszültség – ez jellemzi ilyenkor azokat az embereket, akik a volán mögé ülnek. Ezért is érdemes jobban odafigyelni, és többek között előre megtervezni az útvonalat – tanácsolja a szakember.
A nagy melegben a reflexek tompulnak, megnyúlik az észlelési-döntési folyamat és gyakran elméláznak az emberek ilyenkor, ezért is javasolt a téli időszaknak megfelelő követési távolság megtartása.
Ha valaki hosszabb útra indul, tartson többször rövidebb pihenőt, javasolja a szakértő, valamint használja helyesen a klímát, amennyiben található az autóban.
A huzamosabb ideig napon álló személygépkocsikat indulás előtt szellőztessék ki.
Az előrejelzések szerint a hét hátralévő részében is száraz, napos időre számíthatunk. Vasárnap és hétfőn szórványosan, kedden pedig már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar.