Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szent István ünnepe

Szent István ünnepe

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az államalapító Szent István királyról és az új kenyérről idén is kenyérszentelő ünnepségen emlékeztek meg. Juhász Ferenc kanonok-plébános a kereszténységnek az állam életében betöltött fontos szerepéről szólt augusztus 20. kapcsán, míg Hiesz György polgármester európaiságunk jelentőségét emelte ki.

Az augusztus 20-i városi ünnepség a Szent Bertalan templomban tartott szentmisével kezdődött, melyen a város vezetői mellett megjelentek Gyöngyöspata, Abasár és Nagyréde képviselői is, valamint jelen volt több városi intézmény vezetője. Szent István napján Juhász Ferenc kanonok-plébános köszöntötte a híveket. Prédikációjában napjaink eseményeire utalva hangsúlyozta: hasonlóan fontos pillanatait éljük meg ezekben a hetekben, hónapokban magyarságunknak és európaiságunknak, mint Szent István korának magyarjai.

Juhász Ferenc szerint továbbra is a kereszténység és a hit az az alap, amelyre épülhet ország és nemzet, és ennek kivirágzása a következő nemzedékekben van. A plébános az értük való közös imádkozásra szólította fel a híveket, s kért áldást nemzetünkre.

Szent István napja a városi kenyérszentelő ünnepséggel folytatódott – ezúttal az esős idő miatt a Szent Bertalan templomban. Az ünnepségre elhozta kenyerét Abasár, Gyöngyöspata és Nagyréde, valamint a gyöngyösi roma és ruszin nemzetiségi önkormányzat, s megáldatta kenyerét az Idősek Bentlakásos Otthona is. Az ünnepi beszédet Hiesz György polgármester mondta, felidézve Szent István államszervező tevékenységét, majd az ünnep több évszázados történetét ismertette, végül európaiságunk mellett tett hitet.

Ezután került sor a kenyerek és a bor megáldására és megszentelésére. Gyöngyös város új kenyerét Hiesz György polgármester szegte meg, majd a Cantus Corvinus Vegyeskar énekével zárult az ünnepség templomi része. Hagyomány az augusztus 20-i kenyérszenteléskor, hogy a frissen megszegett kenyérrel és borral kínálják a rendezvényen megjelenteket. Így történt ez idén is: Hiesz György polgármester és Juhász Ferenc kanonok-plébános osztották ki az újkenyeret jókívánságok kíséretében. Mellé pedig a Vidróczki Néptáncegyüttes népviseletbe öltözött tagjai kínálták a borokat.


Tovább az archívumra