A baleset néhány perccel a zárás előtt
történt, senki nem sérült meg.
Statikusok, szakértők vizsgálták ma az egy hónapja
átadott Múzeum auláját. Az elsődleges vizsgálatok
szerint rejtett anyaghiba és a kánikulai meleg együttesen okozhatta a
balesetet. Az európai uniós támogatással egymilliárd forintért megújult
épületet garanciálisan helyreállítják – mondta el híradónknak
Szilágy Attila a beruházó önkormányzat képviseletében.
A szakértői vélemény várhatóan 8-10 napon belül elkészül.
Ezt követően kezdheti meg a javítást a kivitelező, aki elismerte, hogy az eset
az ő garanciális problémája.. A beruházó önkormányzat a garanciára vonatkozóan
pedig rendelkezik a megfelelő banki és egyéb biztosítékokkal – tette hozzá a
városüzemeltetési igazgató.
Az aulát a tervek szerint egyelőre elkerítik, a látogatók az
udvar melletti folyosót használhatják – az ígéretek szerint már három napon
belül.
A tervek szerint hamarosan folytatódik az intézmény
korszerűsítése, a második ütemmel, melynek során új természettudományos
pavilont alakítanak ki és megújul a park is.