Egy hetes polgárőr
tábort szerveztek Abasáron 7 és 14 év között gyerekek számára. A napközis
táborban biztosított az ellátás, és egész nap változatos programokkal
szórakoztatják a gyerekeket.
A gyerekeket egész héten különböző programok várják. A hét a
várkapitány kiszabadításával kezdődött, a kisnánai várban. De voltak már
strandon, rendőrmúzeumban is. A héten még ellátogatnak a jászberényi
állatkertbe és a Bükki Nemzeti Parkban
filmvetítés, és gyalogtúrázás várja majd őket.
A polgárőr táborban a gyerekek nem csak szórakoznak, a tábor
vezetői minden nap beszélgetnek a polgárőrség munkájáról és annak
fontosságáról. Rendőrök és a tűzoltók is meglátogatják majd a táborozókat.
A tábor az AVOP LEADER nyertes pályázat összegéből működhet.
A szülőknek csak a fennmaradó összeg egy részét kellett befizetniük. A táborba
a LEADER közösség falvaiból jelentkezhettek a gyerekek. Egész napos programok
mellett a gyerek ellátást is kapnak – tájékoztatott Mezner Ernő az abasári
polgárőrség vezetője.
Hliva Éva