A nyár beköszöntével dömpingszerűen megnő az
érdeklődés a klímaberendezések iránt. Idén csaknem négyszer annyian
szereltettek be otthonukba légkondicionálót, mint tavaly nyáron –tudtuk meg az
egyik hűtéstechnikával foglalkozó cég ügyvezetőjétől. Napjainkban egyre többen
választják a nagyobb tudású, levegőszűrővel felszerelt készülékeket.
A
hetekig tartó kánikulában, a panellakásokban gyakran kevés a redőny vagy a
reluxa a meleg ellen. Tóth István, az egyik hűtéstechnikával foglalkozó cég
ügyvezetője elmondta: az első nyári forróság hatására dömpingszerűen megnő az
érdeklődés a klímaberendezések iránt. Idén csaknem négyszer annyian
szereltettek be otthonukba légkondicionálót, mint tavaly nyáron.
Van,
ahol 20 ezer forintért kínálnak légkondicionálót, ám Tóth István óvatosságra
int az ilyen olcsó készülékekkel szemben. Ezek ugyanis nem gépi hűtéssel, hanem
a víz párologtatása nyomán hűtenek. Napjainkban egyre többen választják a
nagyobb tudású, de drágább készülékeket. Minőségi klímát 70 ezer forinttól
lehet kapni, ám a csúcskategóriás, design berendezésekért 250 ezer forintot is
elkérhetnek.
Tóth
István elmondta: egyes klímákba beépítettek egy úgynevezett plazma-szűrőt, ami
megtisztítja a helyiség levegőjét a szennyeződésektől, így kellemesebbé teszi a
nyarat az asztmások és allergiások számára is. A berendezések évi, legalább
kétszeri tisztításával megszabadíthatjuk a baktériumoktól a készüléket, és
megelőzhetjük a Legionella fertőzést – tette hozzá az ügyvezető.
Molnár
Kata