A magyar honvédség történetének 168 évét mutatja be az a vándorkiállítás, amely pénteken nyílt meg a Mátra Múzeumban. Az Isten után legszebb és legszentebb név a honvéd-nevezet!” című kiállítás nemzeti ünnepünkhöz igazított megnyitása is jelezni kívánja, hogy Gyöngyösnek sok köze van a honvédséghez. Többek között 1849 április 2-án épp ezen a helyen, az Orczy kastélyban tartották a tavaszi hadjáratot előkészítő haditanácsot.
Petőfi Sándor A honvéd című versének egy sora adta a címét annak a vándortárlatnak, melyet a Heves Megyei Védelmi Bizottság és az egri Dobó István Vármúzeum szakemberei hoztak létre 3 évvel ezelőtt. A vándorkiállítás azóta az év elején és végén mindig a megyét járja, a köztes időszakban pedig az országot. A törzsanyagot láthatták már Budapesten, Kaposváron és Zalaegerszegen is. A megyei védelmi bizottság titkára szerint első sorban a fiatalok megszólítására törekednek.
A Herman István történész által megnyitott kiállításnak nem titkolt célja, hogy visszaállítsák a honvéd szó korábbi évszázadokban kivívott megbecsülését. Helyi szinten a törzsanyaghoz mindig hozzátesz valamit a kiállítást befogadó kulturális intézmény. A Mátra Múzeum gazdag gyűjteménnyel rendelkezik már az 1848-49-es szabadságharctól kezdve honvédrelikviákból.
Nagyon szép anyaggal rendelkezik a múzeum az első világháború időszakából. Ezekből egy-egy kiállításban láthatók voltak már darabok, így együtt azonban először láthatja őket a nagyközönség. Nem maradt ki a kiállításból a II. világháború és 1956 sem.
Ahogyan Tóth László múzeumigazgató fogalmazott, az itt bemutatott történelem semmiképpen sem poros relikviák tárlata. Olyan érzéseket és gondolatokat válthatnak ki, amelyek személyessé teszik az itt látottakat. Ez pedig fontos, mert múltunkhoz – ugyanúgy mint jelenünkhöz – személyes közünk van.