A Magyar Kommunista Munkáspárt ifjúsági szervezeteként
működő csoport legfőképpen a globalizáció káros hatásai ellen kívánja hallatni
a hangját.
Ahogy a megyeszékhelyen, úgy Gyöngyösön is megalakult a
Magyar Kommunista Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a Baloldali Front –
Kommunista Ifjúsági Szövetségnek helyi csoportja. Az egyelőre három főből álló
pártszervezet fő célkitűzései: a fiatal munkavállalók helyzetének javítása és a
társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése.
A környezet védelme szintén hangsúlyos szerepet kap a
fiatalok jövőképében, ennek megfelelően egy egri szemétgyűjtő akció után
Hatvanban is megfordulnak majd, ahol a szovjet hősi emlékművet tisztítják meg a
graffititől.
A KISZ gyöngyösi szervezete virtuálisan az interneten,
személyesen pedig egy belvárosi klubhelyiségen keresztül érhető el.