Kerbelné Túri Hedvig,
az Egressy Béni Általános Iskola igazgatója kapta meg az Év pedagógusa
kitűntetést a Heves Megyei Közalapítvány kuratóriumától. Az intézmény vezető 16
éve igazgatja az iskolát, 32 éve dolgozik pedagógusként.
Kerbelné Túri Hedvig 1975-ben végzett az egri főiskola
matematika-fizika szakán. Később fizikából az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen
egyetemi diplomát is szerzett. Középiskolában kezdett dolgozni, Gyöngyösre az
Egressy, akkor még hatos számú általános iskolába 1981-ben került. 1991-ben
pályázott az igazgatói posztra, azóta vagyis 16 éve vezeti az intézményt.
Munkáját most a Heves Megyei Közalapítvány kuratóriuma is elismerte.
Azt mondja, ma sokkal nehezebb vezetőnek lenni, mint tíz
évvel ezelőtt. Egyre több az adminisztrációs feladat, egyre kevesebb viszont a
pénz. Ezért az intézménynek sok pályázatra van szüksége, hogy kiegészítsék
forrásaikat.
A gyerekek érdekében próbálnak lépést tartani az oktatásban
folyó átalakulással, és ebben a munkában az intézményvezető segítségére van a
tantestület is – hangsúlyozta az igazgató.
Tarjányi Andrea