Vasárnap érkeztek Gyöngyösre a Magyar Borok Útja Rally résztvevői. Idén tizenegyedik alkalommal ülhettek a volán mögé politikusok, művészek, sportolók és a média néhány képviselője annak érdekében, hogy népszerűsítsék a magyar borokat.A versenyzőket először Farkasmályban látták vendégül. Az ismert közéleti személyiségeket étellel és természetesen mátraaljai borokkal várták az egyik pincénél. A résztvevőknek a város Fő terén pedig játékos vetélkedőn kellett bizonyítaniuk ügyességüket. A volt országos rendőr-főkapitány is kipróbálta magát a versenyen. Bár Salgó László nem igazán kedveli az alkoholt, a jó borokat azonban ő sem veti meg. De nem csak a finom nedük miatt vállalta, hogy megteszi a 900 kilométeres távot, hanem azért is, hogy a sok külföldi utazás után újra végigjárhassa hazáját. A borrally résztvevőinek egy olyan terméket kell népszerűsíteni, amely óriási fejlődésen ment keresztül és ma már világképes – nyilatkozta televíziónknak Bárándy Péter a rendezvénnyel kapcsolatban. A volt igazságügyi miniszter elmondása szerint nagyon szereti a borokat, különösen a hazai nedüket. Úgy véli, ha tovább folytatódik a mátraaljai régió illetve a borászatok töretlen fejlődése, elképzelhető, hogy Európában is sikert arathatnak az itteni borok. Remélhetőleg ebben segítségére lesz a térségnek a 11. magyar borok útja rally is.
Tarjányi Andrea