A rendezvények sora már szombaton elkezdődött, majd vasárnap csúcsosodott ki a könnyűzenei koncertekben és a tüzijátékban.

Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Három napos rendezvénnyé bővült az idén az államalapítás ünnepe Jászárokszálláson

Három napos rendezvénnyé bővült az idén az államalapítás ünnepe Jászárokszálláson

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A rendezvények sora már szombaton elkezdődött, majd
vasárnap csúcsosodott ki a könnyűzenei koncertekben és a tüzijátékban.

20-án aztán már a szokásos rendnek megfelelően szentmisével
és kenyérszenteléssel ünnepeltek. A település Szent István napi díszbeszédét
ezúttal Szabó Béla a Kossuth 2006 Zrt, vagyis az egykori termelőszövetkezet
elnöke tartotta.

 

Az államalapítás egykori mozzanatinak felelevenítésén túl az
ünnepi szónok a mezőgazdaság aktuális kérdéseire is kitért. Az idei év
rendkívüli időjárásával kapcsolatban kiemelte a környezet megóvásának
fontosságát. Az ünnepi beszédet követően a hagyományos kenyérszentelés
következett.

 

Az ünnep zárásaként elismeréseket adtak át azoknak a
közszolgálati dolgozóknak, akik nyugdíjazásukig évtizedeken keresztül dolgoztak
Jászárokszállás lakosaiért. Az elismerések sora eztán folytatódott, hiszen
kiemelkedő munkájukért könyvjutalmat vehetett át több tanuló. Velük közösen a
városban tartózkodó lengyel testvértelepülés, Tarlow városának diákjai is
részesültek az elismerésből.

 

Kiss Balázs.


Az Aktuális napi hírei (2007-08-22 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pinocchio 1. rész
09:13
Vidróczki gála 2019 - Szűcsi Gömbőc - Magyarbődi táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:06
Reklám
10:09
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Azerbajdzsán
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 2. rész
18:13
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Kalocsai mars és friss részlet
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:05
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság