A helyreállítást az önkormányzat és egy vállalkozás végzi
pályázati források bevonásával. A kegyhelynek már keresik lehetséges új
funkcióját is.
Eltakarították a kaputorony leomlott romjait a
Kálvária-templom területén – ez lehet az első lépése annak, hogy a kegyhely
ismét vonzó építészeti formában fogadja a Gyöngyösre nyugatról érkezőket. A kaputorony és a kerítés megjavítására a
Nemzeti Kulturális Alapnál nyert pályázatot a város 5 millió forint értékben,
és egy építési vállalkozás is sokat segít, hiszen ők végzik el a romok
rendbetételét. Már elkészült egy ideiglenes oldalkapu is.
A Kálváriaparton majd egy évtizede nem volt mise, a
kegytárgyak egy részét elvitte az egyház, a többit elvitték a hívatlan
látogatók. A templom utoljára 1993-ban esett át egy kisebb felújításon.
1997-ben villámcsapás érte a kaputornyot, és nem sokkal később le is omlott.
Mivel időközben hitélettel sem lehet megtölteni a templomot, az önkormányzat és
a műemlékvédelem új funkciót keres az épületnek.
A rendbetétel a tervek szerint a jövő év elejére készülhet
el – tette hozzá Németi László főépítész.
Faragó Zoltán