A 436 férőhelyes szállást kizárólag nappali tagozatos
főiskolások foglalhatják el szeptembertől. Több száz pályázat érkezett,
amelynek a harmadát vissza kellett utasítaniuk, mondta el híradónknak Lakatos
Márka a Diákotthon koordinátora.
Tehát akik költségtérítéses hallgatók, vagy, vmi más okból
nem nyertek felvételt a diákhotelbe, azoknak más szállás után kell nézniük.
Lehetőségük, pedig van bőven, a főiskola portáján és az
iskola honlapján is hirdetnek kiadó lakásokat, szobákat. Az albérlet ára
mellett a legfontosabb szempont az iskola közelsége.
Mi is megkérdeztük milyen feltételekkel, és mennyiért adnak
ki főiskolásoknak albérletet.
Tehát akik a diákotthonban a legalacsonyabb árkategóriás
szobát kapják meg, azoknak is havi 15 ezer forintot kell fizetniük. Igaz, itt a
diákok kérhetnek szobánkénti internet hozzáférést, vagy akár kábeltévét is.
Igénybe vehetik a mosatást és a diákszálló kondi termét is, bármikor
használhatják.
Hliva Éva