Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A magyar dráma napja

A magyar dráma napja

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

1883. szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai
költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban. Tizenhárom éve pedig minden
évben ezen a napon ünnepeljük a Magyar Dráma Napját, amelyre a gyöngyösi Mozaik
Színkör is megemlékezett: két egyfelvonásos darabot állítottak színpadra.

A gyöngyösi Mozaik Színkör két egy felvonásos Zalán
Tibor-színdarabbal készült az évfordulóra. Az író a hazai underground irodalom
egyik – széles körben ugyan kevésbé ismert – de jelentős alakja. Írásaiban
elgondolkodtató, kemény tanulságokat fogalmaz meg – véli Válik István rendező,
aki hozzátette: a magyar drámák nem kapnak eléggé hangsúlyos szerepet a
színházművészetben.

 

A színkör a kortárs író Amese marad, és az Azután megdöglünk
című műveit állította színpadra. Míg az előbbi egy könnyen befogadható
vígjáték, az utóbbi egy „nehezebb” mű, amely viszont komoly tanulságokat
fogalmaz meg. A vígjátékban Prezenszki Attilát, a tragédiában pedig Farkas
Zoltánt üdvözölhette ismét hazai színpadon a gyöngyösi közönség.

 

Farkas Zoltán elmondta: a Budaörsi Játékszínnel olyan
darabokban játszik az új színházi évadban, mint pl. a Szókimondó asszonyság, a
Néma Levente, vagy az Aranykoporsó.

 

 

Molnár Kata


Az Aktuális napi hírei (2007-09-24 )

Tovább az archívumra