Az
önkormányzat pert indít a korábban térítésmentesen a cég birtokába
adott földterület visszaszerzéséért is – mondta el műsorunkban Hiesz
György polgármester.
Ezek még a három évvel ezelőtti Ecolnet-hulladékkonvertálómű alapkőletételének pillanatai.
A
tervek szerint a gyöngyösi kistérség évi 100 ezer tonnányi hulladéka
került volna feldolgozásra a Gyöngyösi Ipari Parkban, ám a beruházás
nem készült el. Az önkormányzat múlt heti döntése nyomán
felbontja a céggel kötött szerződéseit, és pert indít a korábban
térítésmentesen a cég birtokába adott földterület visszaszerzéséért –
mondta el műsorunkban Hiesz György polgármester.
A 22
milliárdos összköltségvetésű beruházás Szőllőssy Imre vezérigazgató
akkori nyilatkozata szerint 23% -nyi készpénzes saját erőből, és
77%-nyi bankhitelből épült volna meg. A Heti Világgazdaság egyik
2005-ös cikke szerint a cég mérlege 90 millió forintos veszteséget
mutatott 2004 végén.
Szőllőssy Imre elmondása szerint a
hulladékszállítás költségét magára vállalta volna az Ecolnet arra az
esetre, ha 2007-re nem készül el a hulladékkonvertálómű, erre írásos
garanciát is nyújtottak az önkormányzat felé.
Faragó Zoltán