A Mátra Jövője
Turisztikai Egyesület ugyanis erre a napra szervezte a Szent Márton napi
vigasságokat, kapcsolódva az előző napi nagyrédei újbor ünnepéhez.
A szentimrei asszonyokból verbuválódott spontán asszonykórus
is jelezte, délutánra már tetőfokára hágott a hangulat. Pedig a Szent Márton
tiszteletére tartott vigasságok főszereplője nem is a bor volt – bár ebből is
fogyott elég – hanem a lúd. Délelőtt még élve, délután már csak a tányérokon. A
csárdában kifejezetten erre az alkalomra Márton napi étlapot állítottak össze.
Jól számítottak, több mint 150 adag libás étel fogyott el.
A rendezvényeken több mint ezer ember megfordult. A gyerekeket
inkább a versenyek és a kisorsolt nyeremények hozták lázba, a felnőtteket
inkább a bor- és egyéb termékkóstolók. A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület
vezetői úgy gondolták, hogy a vigasságokat a nagyrédei újbor ünnepéhez
kapcsolják, lévén azt a programot is ők szervezték.
Mátraszentimrén ez volt az első Márton napi vigasság az
egyesület szervezésében. De a sikert látva már a következő évi programokon
törhetik a fejüket.
Borbándi Erik